Győrben tartották a az egészségügyi szakdolgozók XLVII. országos kongresszusát

Négyéves béremelési program keretében emelnék a tervek szerint az egészségügyi szakdolgozók bérét, amely 2019-re megduplázódna - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

A kongresszust immár harmadszor szervezte meg a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, amelynek keretében az egészségügyben dolgozó ápolók és ápolónők  szakmai előadásokat hallgathatnak meg. Az államtitkár a  kongresszuson elmondta, hogy a szakszervezetekkel és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarával a tárgyalások még nem fejeződtek be, de a bérfejlesztés első lépéseként még idén 25 százalékkal emelkedne a szakdolgozók fizetése.

 

\"Balog

Balog Zoltán államtitkár

 

Az elmúlt öt évben 500 milliárd forintot fordítottak az ágazat fejlesztésére, ez továbbra is tartaná a kormány. A 2017-es költségvetési javaslat alapján a kormány mintegy 167 milliárd forinttal többet fordítana az egészségügyre, ami többletlehetőséget teremt az ágazatban dolgozók fizetésének emelésére. Erre a célra a Miniszterelnökség fejezeten belül, az Ágazati életpályák és bérintézkedések soron jövőre 80,6 milliárd forint állna rendelkezésre.

 

 

/T.D.