Óvodát bővítettek Petőházán

A petőházai Kincseskert Óvoda új, 130 négyzetméteres épületrészét adták át, melyen Németh Zoltán, a megyei önkormányzat elnöke hangsúlyozta: "az óvodabővítés kettős célt szolgál, segíti a nemzetgazdaság növekedését és jövőt ad a településnek.”

A megyei elnöke kiemelte, hogy a kormány által elindított bölcsődei és óvodai fejlesztési program a gazdaságpolitikát segíti, hiszen a munkavállaló akkor tud hatékonyan dolgozni, ha gyermekét biztonságban, jó körülmények között tudhatja. Győr-Moson-Sopron megye több millárd forintot fordíthat óvodák és bölcsődék építésére, felújítására és bővítésére - tette hozzá.

 

Óvodát bővítettek Petőházán - forrás: gymsmo.hu

Átadték a petőházai Kincseskert Óvoda új, 130 négyzetméteres épületrészét

 

A bővítés hozzájárul a megye gazdaságának élénküléséhez, és lehetővé teszi, hogy a még meg nem született gyermekeknek is legyen helyük. Az ünnepségen részt vett Piskolti Béla polgármester, Barcza Attila képviselőjelölt, Boháné Gergácz Lívia óvodavezető és Dömötör László plébános.

 

/T.D.