Új bölcsődét avattak fel Halászin

A halászi önkormányzat 130 millió forintból épített egy új, korszerű, kétcsoportos bölcsődét. Nagy István agrárminiszter, országgyűlési képviselő az átadáson hangsúlyozta: a fejlődéshez elengedhetetlen az új bölcsőde, Halászi pedig felismerte ezt.

Dr. Pető Péter, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat alelnöke szerint egész Szigetköz büszke lehet a halászi bölcsődére. Hozzátette, hogy a település dinamikusan fejlődik, az új bölcsőde pedig hozzájárul a gyerekjóléti alapellátáshoz, illetve támogatja a kisgyermeket nevelők munkába állását. Majthényi Tamás, Halászi polgármestere elmondta, hogy igyekeztek elsősorban helyi vállalkozásokat bevonni a projekt megvalósítására.

 

Új bölcsődét avattak fel Halászin - forrás: gymsmo.hu

 

A bölcsőde építésére 110 millió forint vissza nem terítendő támogatást kapott az önkormányzat a TOP keretében, ugyanakkor az építőanyagárak növekedése miatt 130 millió forintra nőtt a beruházás költségvetése. A fennmaradó összeget az önkormányzat saját erőből pótolta ki. Az új kétcsoportos óvodás várhatóan szeptembertől veszik birtokba a gyerekek.