Borkai Zsolt és Szijjártó Péter megtekintette a megújult péri repülőteret

A győri önkormányzat, az Audi és a Magyar Állam összefogásával valósult meg a péri repülőtér mintegy kétmilliárd forintos fejlesztése.

\"\"Borkai Zsolt polgármester az ünnepélyes átadáson elmondta: Győr annak idején úgy határozott, hogy fontos számára a reptér, és annak fejlesztése újabb lehetőségeket nyit meg a város előtt. „Szerencsére ebben is partnerre találtunk az Audiban és az államban, így megvalósulhatott az a nagyléptékű fejlesztés.\"

Északnyugat Magyarország fejlődése a bizonyíték az újraiparosítási politika sikerére – fogalmazott Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár.

Az eseményen Borkai Zsolt polgármester pilótaként a levegőből mutatta be a fejlesztéseket. Az általa vezetett gépen helyet foglalt Szijjártó Péter, Thomas Faustmann és Dr. Knáb Erzsébet. személyügyekért felelős ügyvezető igazgató is.

 

Forrás: gyor.hu

-csa-