2020 végére felújítják mind a tíz Talent motorvonatot

A tervek szerint 2020 végéig mind a tíz Talent motorvonat felújítása megtörténik - közölte Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója. A tíz felújított Talent motorvonatból hat a Győr-Hegyeshalom vonalon szolgálja majd az utasokat.

A MÁV-Start, a MÁV Vagon és az ÖBB az idén áprilisban kötött két évre szóló szerződést a Győr és Bécs közötti eurégiós közlekedésben használt tíz Talent motorvonat nagyjavítására, mely a teljes flottára vonatkozóan várhatóan ötmilliárd forintba kerül majd. Kerékgyártó József emlékeztetett: a felújítás előtt a Talent motorvonatok 30-40 százalékos üzembentartással tudtak közlekedni, ami már veszélyeztette, hogy a Győr-Bécs vonalon szolgáltatni tudjon a vasúttársaság. A vezérigazgató a járművek műszaki és utaskomfort-javító felújításai közt említette az új külső designt, a wifi szolgáltatást, valamint a szoftverfrissítéseket például az utastájékoztatásban vagy a fékberendezés működtetésében. Emellett megújult az üléskárpit és a folyosó burkolata is. A felújítás főként magyar beszállítók bevonásával történt - emelte ki.

 

2020 végére felújítják mind a tíz Talent motorvonatot

 

A tíz felújított Talent motorvonatból négyre lesz szükség a bécsi közlekedésben, a többi pedig Flirt motorvonatokat tud majd kiváltani a Győr-Hegyeshalom vonalon - tette hozzá Kerékgyártó József. Az itt felszabaduló Flirt vonatoknak és a KISS emeletes motorvonatoknak köszönhetően a vezérigazgató szerint Budapest elővárosi közlekedésében 2022-re száz százalékban modern szerelvények járnak majd. Kerékgyártó József arról is beszélt: a felújítás mellett a későbbiekben a Talent motorvonatok karbantartási feltételeit is biztosítják, hogy a járművek hosszútávon fenntartható módon, 80-90 százalékos üzembentartási aránnyal álljanak az utazók rendelkezésére. Krisztián Árpád, a MÁV Vagon Kft. ügyvezetője elmondta: társaságuk nem csak a Talent motorvonatok felújításában, hanem az IC+ kocsik gyártásában is részt vesz, közel kétezer alkatrészt gyártanak ezekhez. Közölte azt is: terveik közt szerepel egy olyan multifunkcionális csarnok tervezése és megépítése, amely speciálisan járműkarbantartásra lesz alkalmas és várakozásaik szerint 2022-re készülhet el.