A Győri Balett Rióban lép fel

Augusztus 19-én este lépnek fel a táncosok a riói Magyarok Házában, ezzel népszerűsítve a magyar kultúrát, a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált és a 2024-es budapesti olimpiai pályázatot.

A július 7-én, a Művészetek Palotájába bemutatott koreográfiát táncolják el a balettművészek, de Kodály című darabjukból is bemutatnak egy részletet, a Lírikus románcot. Az előadás a nyári játékok 21 sportágát idézi, a táncosok öltözéke pedig a magyar nemzeti színeket. Mindez egyfajta tisztelgés a sportolók előtt, mert megmutatja, hogy minden egyes pillanatuk, mozdulatuk mennyire fontos céljaik elérése érdekében.

 

Győri Balett

Július 7-én, a Művészetek Palotájában rendezték meg az olimpiai fogadalomtételt, ahol a Győri Balett előadott egy kifejezetten erre az alkalomra készített koreográfiát

 

Ezt a koreográfiát 2017 februárjában a Kongresszusi Központban is bemutatják majd az országos Turisztikai Évadnyitó Gálán. Velekei László, a társulat művészeti vezetője, a darabok koreográfusa elmondta, hogy büszke arra, hogy a magyar kultúrát a Győri Balett képviselheti a brazil fővárosban. A táncosok augusztus 16-án utaztak Rióba, és 21-én érkeznek haza. 

 

/T.D.