Átadták a győri bíróság új épület

Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság új épületének átadásán Handó Tünde hangsúlyozta: minőségben és mennyiségben is kiemelkedően teljesítettek a közigazgatási és munkaügyi bíróságok az elmúlt években.

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke kifejtette: a kiemelkedő teljesítmény azért is példaértékű, mert tavaly az ügyérkezés csaknem kilencven százalékkal nőtt 2017-hez képest, idén januárban pedig háromszor annyi közigazgatási ügy érkezett, mint egy évvel korábban.  Országosan tizenegy százalékkal csökkent az egy éven túl folyamatban lévő közigazgatási ügyek száma, Győrben ez a hátralékcsökkentés hatvanszázalékos. 

 

Átadták a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság új épületét

Takács József, a Győri Törvényszék elnöke átadja az épület jelképes kulcsát Varga Andrásnak, a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnökének

 

Beszélt arról is, hogy jövő év elejétől a közigazgatási bíróságok elkülönülnek a rendes bíróságoktól, és az OBH arra törekszik, hogy az átállás zökkenőmentes legyen. Az egyik közigazgatási törvényszék Győrben fog majd működni a most átadott épületben. Takács József, a Győri Törvényszék elnöke elmondta, hogy az új épületre azért volt szükség, mert a Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon létszámfejlesztést hajtottak végre. Az egykori MTESZ-székházat a Leier Monolit Kft. 2016-ban vásárolta meg, majd újította fel, a Győri Törvényszék pedig tavaly nyáron kötött hosszú távú bérleti szerződést a céggel.