Csaknem 6,3 milliárd forint maradt meg a tavalyi költségvetésből

Az önkormányzat 50,8 milliárd forintos bevétellel és 37,9 milliárd forintos kiadással zárta a tavalyi évet. A fennmaradó összeg 12 milliárd forint, de ennek a fele terhelt, így marad meg a 6,3 milliárd. Javaslatot tettek, hogy 3,6 milliárd forint tegyenek félre a jövő évi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál szervezésére, megrendezésére.

A fennmaradó összegből 1,6 milliárd forint a vízgazdálkodási alapba kerüljön, a maradékot kisebb tételekre költsék. A közgyűlésen vita kerekedett: Fodor Roland kijelentette: az, hogy ennyi pénze maradt meg az önkormányzatnak, egyúttal az elszalasztott lehetőségeket is jelzi. Borkai Zsolt viszont helyesnek tartja, hogy tartalékot képeznek, nem viszik adósságba a várost és nem költik el az összes pénzt. 

 

\"\"

 

Példaként megemlítette, hogy olyan hatalmas kiadások előtt áll Győr, mint a Széchenyi István Egyetem kollégiumépítése, amelyre hárommilliárd forintot kell betervezni majd a jövő évi költségvetésbe a 6 milliárd forintos állami támogatás mellé.

Varga Márk, a Magyar Szocialista Párt és az Együtt alkotta Győri Baloldal frakcióvezető-helyettese kérvényezte, hogy a megmaradt pénzből 120 millió forintot fordítsanak arra, hogy minden győri közalkalmazott nettó bére elérje a 100 ezer forintot. Neupor Zsolt, a Demokratikus Koalíció frakcióvezetője azt indítványozta, hogy a szociális és az oktatási intézményekben dolgozók keresetét egészítsék ki. A közgyűlés leszavazta ezeket az javaslatokat.

 

/T.D.