Friss hírek Győrből
GYŐR ONLINE
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE HÍRPORTÁLJA


Partnereink:
33_20060620124615_597.jpg
Csőd a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzatnál?
A tavalyihoz képest negyedével csökkent az állami támogatás
A megyei önkormányzat a kiadások lefaragásával, a bevételek növelésével próbálja megszüntetni ezt az állapotot. Az év elején érvénybe lépett adóváltozások a béren kívüli juttatásokat is komolyan érintik, ezért a lefaragások egyik áldozata az úgynevezett cafeteria rendszer. Tavaly több mint 500 ezer forint értékű juttatást kaptak a Győr-Moson-Sopron megyei köztisztviselők, idén ennek mintegy felét kapják csak meg.

"Ha a tavalyi adatokat behelyettesítjük az idei költségvetésbe, akkor csődhelyzetben vagyunk" - mondta Szakács Imre fideszes politikus. Lehet, hogy 2010 utolsó két hónapjában már nem tudják kifizetni a béreket és a közüzemi számlákat.

A megyei közgyűlés központilag szabályozott forrásai 608 millió forinttal csökkentek, míg az illetékbevétel-csökkenést 300 millió forint körülire becsülik. A tavalyinál 14,8 százalékkal kevesebb pénz folyik be a megyei önkormányzat kasszájába.

Szólj hozzá a Győr fórumon: Csőd a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzatnál?

 


Internet Szótár

 




Legfeljebb ennyiért utaznék.
Fejenként:
Ft/fő