Elkészült a győri állatkert új bejárata

A Modern városok program keretében mintegy négyszázmillió forintból elkészült a győri Xantus János Állatkert új fogadóépülete, valamint a zsiráf és a keskenyszájú orrszarvú bemutatóháza. 

A mintegy kétmilliárd forintos állatkerti fejlesztés következő állomása a majomház és a takarmányfeldolgozó épület felújítása lesz. Várhatóan 2020-ban készül el az elefántház, a Himalája, a pingvin- és törpevíziló-bemutató, valamint az állategészségügyi központ felújítása.  Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a Modern városok program fejlesztései Győrben rendkívül előrehaladott állapotban vannak, a 16 projekt mindegyike előkészítési, tervezési, vagy kivitelezési szakaszban van. Ezek együttesen mintegy 115 milliárd forintból valósulnak meg. 

 

Elkészült a győri állatkert új bejárata

A zsiráfházat kibővítették, s közvetlenül mellette kapott helyet az orrszarvú bemutatóház


Borkai Zsolt polgármester elmondta, hogy az állatkert mintegy kétmilliárd forintos beruházása a családokat és a gyermekeket szolgálja. Az állatkertbe évente mintegy 150 ezren látogatnak. Az új afrikai stílusú fogadóépület 180 négyzetméter alapterületű, három pénztárat, vizesblokkokat, látogatói teret, pihenőt és ajándékboltot alakítottak ki benne. Az épületet műsziklával és vízeséssel díszítették, a tetőn szobrokat helyeztek el. A zsiráfházat kibővítették, s közvetlenül mellette kapott helyet az orrszarvú bemutatóház. Az orrszarvú bemutatóházban hat boksz épült, 38 és 50 négyzetméter közötti alapterületekkel.