Elkészült a győri elkerülőút első üteme - 2017-ben lesz teljes

2015. szeptember 21-én  ünnepélyesen felavatták a Győrt keletről elkerülő út első, 4,4 kilométer hosszú szakaszát. Az út 85 százalékban európai uniós, 15 százalékban hazai források felhasználásával épült.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kifejtette: a 2020-ig 515 km gyorsforgalmi út épül majd, és közútfejlesztésre is 460 milliárd forintot szánnak. Leszögezte egyúttal, hogy a kormány célja - miszerint 2018-ra minden autópálya eléri az országhatárt - változatlanul fenn áll. A  közlekedésfejlesztésnek ugyanis kiemelt szerepe van a beruházásokért zajló világméretű versenyben.

\"Szijjártó

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a projekt gazdáival

 

A Győrt keletről elkerülő, 813-as út 2017 végéig készül el, ezzel az M1-es autópálya eléri majd a 14-es utat, és megteremtődik az összeköttetés a győri és pozsonyi ipari park között. Ezzel újabb beruházásokat vonzhatunk a térségbe - tette hozzá a miniszter. Szijjártó Péter hangsúlyozta: külgazdasági stratégiánk fontos szempontja a nálunk megtelepedett nemzetközi termelő vállalatok logisztikai igényeinek kiszolgálása.

 


MTI/MCOnet