Emléket állítottak az EYOF-nak

Körfogalomban állítottak emléket a tavaly július 24. és 30. között Győrben rendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak.

Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt. közleménye szerint a Bácsai úti körfogalomban helyezték el azt az EYOF-kockát, amely a július 23-i nyitóünnepségen volt látható. A kockát úgy kellett átalakítani, hogy az alkalmas legyen a tartós kültéri kiállításra. Ennek érdekében a szerkezetét megerősítették, a vázelemeket pedig speciális festékkel vonták be.

 

Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak állítottak emléket Győrben

A kockát úgy kellett átalakítani, hogy az alkalmas legyen a tartós kültéri kiállításra

 

Borkai Zsolt polgármestert hangoztatta, hogy az EYOF Győr történetének egyik legsikeresebb sporteseménye volt: tíz sportágban, 130 versenyszámban vetélkedtek a 14 és 18 év közötti fiatalok. Az eseményre ötven országból 2500 sportoló és 1100 kísérő érkezett. A magyar színeket 152 versenyző képviselte. Radnóti Ákos városüzemeltetésért is felelős alpolgármester emlékeztetett: a győri körforgalmak megszépítésének programja több éve kezdődött, a kocka felállítása ennek a folyamatnak a része. A kocka felállításán túl automata öntözőrendszert is kiépítettek.

MTI/T.D.