Felújított Jenbacher motorvonatok álltak forgalomba

ét felújított Jenbacher típusú motorvonat közlekedik a Győr-Veszprém és a Győr-Celldömölk-Szombathely vasútvonalon, a fejlesztéstől a bakonyi vonatközlekedés minőségének javulását, ezáltal növekvő utasforgalmat remél a MÁV.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a két motorvonat a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. tulajdonában van, de egy üzemeltetési szerződéssel a MÁV felújította és üzemelteti a két járművet. Beszélt arról is, hogy az elmúlt évtizedekben közlekedési, mobilitási forradalom zajlott le a világban, Magyarországon azonban ennek a vesztese a vasút lett, mert az utasok száma az elmúlt húsz-harminc évben a felére csökkent. Hozzátette, hogy azokon a vonalakon, ahol már megtörténtek a fejlesztések, két számjegyű utasforgalom növekedés történt, s reményei szerint a régióban is többen fogják majd használni a vasúti közlekedést.

 

Felújított Jenbacher motorvonatok álltak forgalomba

A motorvonat klimatizált, árnyékolt ablakokkal felszerelt

 

Kara Ákos, infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a két motorvonat forgalomba állítása jelentős előrelépést jelent a régió közlekedésében, mert jobb és korszerűbb körülmények között lehet utazni. A motorkocsi utasterében 136 ülőhely és nyolcvan állóhely van - mondta. Bödecs Barnabás, a Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetségének elnöke elmondta, fontos lenne a pálya korszerűsítése, hogy a pályasebesség növelésével csökkenjen a menetidő, és ütemes menetrendet kellene kialakítani. A MÁV közleménye szerint a két motorvonat naponta kilenc alkalommal közlekedik a Győr-Veszprém és a Győr-Celldömölk-Szombathely vonalakon. A motorvonat klimatizált, árnyékolt ablakokkal felszerelt. Engedélyezett sebessége eléri az óránkénti 120 kilométert.