Hadisírok újultak meg Győrben

Folytatódott a felújítási sorozat Győrben: a Horgas úti temető hadisírjai újulhattak meg, melynek ünnepélyes átadására a Hősök napja alkalmából került sor.

Laczkovits-Takács Tímea, önkormányzati képviselő elmondta: a Győr-Ménfőcsanak lakosai számára fontosak a történelmi értékek, a hagyományok ápolása, és a múlt tisztelete. „Kötelességünk az emlékezés, és az, hogy ezeket az emlékeket és értékeket átadjuk az utánunk jövőknek.” Dr. Fekete Dávid alpolgármester emlékeztetett rá, hogy az I. világháborús Centenáriumi Emlékbizottság Borkai Zsolt polgármester kezdeményezésére jött létre, célja, hogy Győr méltó módon emlékezzen a hősi halált halt katonákra.

 

Megújultak a Horgas úti temető hadisírjai  - forrás: gyor.hu

Megújultak a Horgas úti temető hadisírjai 

 

Az alpolgármester felidézte, hogy az elmúlt időszakban több száz katonasír, háborús emlékmű újult meg, ismeretterjesztő programokat rendeztek, illetve több ezer fiatal láthatta a vándorkiállítást.  Dr. Veszprémy László a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum igazgatója arra emlékeztetett, hogy a Magyar Honvédség 170 éves, és ez alatt a több mint másfél évszázados időszak alatt katonák százezrei áldozták életüket a hazáért. 

 

/T.D.