Idén is lesz barokk esküvő

Augusztus 10. és 12. között új helyszínen, a Radó-szigeten rendezik meg a barokk esküvőt, ezúttal azonban fiatal színjátszók alakítják az ifjú párt, a násznépet pedig a Győri Nemzeti Színház művészei játsszák. 

Tóthné Kardos Krisztina, a szervezőként elmondta, a kiválasztott pár az utolsó pillanatban visszamondta a ceremóniát, ezért rendhagyó módon színművészek jelenítik majd meg a 17-18. század kultúrtörténetéből ízelítőt adó eseményt, amelyre több ezer ember látogat el évről évre. A program hagyományosan a barokk felvonulással kezdődik pénteken a belvárosban, majd az ez alkalomból egy barokk kertté átépített Széchenyi téren szerenáddal folytatódik, amelyen az olasz Preludio Trio játszik. Később, szintén a Széchenyi téren Bélyei Adél ad hárfakoncertet, a Radó-szigeten pedig a Barocco Táncegyüttes és a Soldier Dance Theatre A kémnő címmel adja elő Jókai Mór A lőcsei fehér asszony című regényéből készült táncjátékot.

 

Idén is lesz barokk esküvő Győrben

Idén fiatal színjátszók alakítják az ifjú párt, a násznépet pedig a Győri Nemzeti Színház művészei játsszák

 

Szombaton a belvárosi utcákban kézműves vásár, pantomimesek, táncos és zenész produkciók várják a látogatókat. Az este hét órakor kezdődő felvonulás a Dunakapu térről indul a Radó-szigetre, mintegy kétszáz barokk jelmezbe öltözött statisztával és zenészekkel. Este nyolc órakor kezdődik az esküvői ceremónia, amelyet barokk mulatság követ. Vasárnap is barokk játékok, kézműves vásár, pantomimesek, táncos és zenés produkciók váltják egymást a belvárosban. Mindhárom nap lesz omnibuszos városnézés és barokk tematikus idegenvezetés. 

MTI/T.D.