Interjú Széles Sándorral, Győr-Moson:Sopron megye Kormánymegbízottjával

Győr-Moson:Sopron megye Kormánymegbízottját, Széles Sándor az elmúlt hetek tapasztalatairól kérdeztük a Kormányhivatalt, illetve a Kormányablakot illetően.
- Január 1-jén megalakultak a Megyei Kormányhivatalok. Győr-Moson-Sopron megyében hogyan ment az átállás? Összesen hány munkatárssal kezdték meg a munkát?
- Hazánkban az elmúlt években folyamatos cél volt a közigazgatás reformja. Az intézményi korszerűsítés, a szolgáltató állam, a hatékony működés, az ügyfélbarát államigazgatás mind olyan kritériumok, amelyek mélyre ható változást igényelnek.  Ennek megfelelően az átállás nem megy hirtelen, egyik napról a másikra. Örömmel

Széles Sándor

mondhatom, hogy mind a szakigazgatási szervek vezetői, mind a hivatalok dolgozói nyitottan állnak az együttműködés és a változások előtt. Bizakodva nézünk a jövőbe, célunk a minél optimálisabb és hatékonyabb működési szint elérése.
A munkát összesen 976 fővel kezdtük meg, amely létszám a szakigazgatási szervek dolgozóit is magában foglalja. Ebből 86 fő dolgozik jelenleg is a törzshivatalban.

- Hogyan értékelné az elmúlt egy havi munkát? Mit sikerült elérni, és mi az, ami még Önök előtt áll a közeljövőben?
- Az elmúlt néhány hétben megalakultak azok a szakmai műhelyek, amelyek a közigazgatás átalakításához szükséges információcserét le tudják bonyolítani. Ilyen pl. a Megyei Államigazgatási Kollégium. Ennek keretében a szakigazgatási szervek vezetői megtették a hatékony működéshez szükséges javaslataikat, amelyeket igyekszünk a szervezeti és működési szabályzatban megjeleníteni. A kisebb-nagyobb zökkenők kiküszöbölésével a megyében sikeresen fektettük le a korrekt együttműködés alapjait, így joggal reméljük, hogy a Miniszterelnök Úr által megfogalmazott célkitűzések elérhetőek lesznek. Fontos látni, hogy a Kormányhivatal egy újfajta szemléletet képvisel. A „jó állam” kialakítása érdekében elengedhetetlenül tudomásul kell vennünk,

Győr-Moson:Sopron

hogy az elsődleges cél az állampolgárok precíz kiszolgálása, amit szakmai alapossággal párosítva kell elvégezni. Így olyan ügyfélszolgálati rendszer épülhet ki, ami teljes egészében a polgárok igényeihez illeszkedik.  Mind az egyszerű és gyors ügyintézés, mind pedig a széleskörű tájékoztatás tekintetében. Azon dolgozunk, hogy ez minél sikeresebben valósuljon meg.

- A Kormányablakok szintén több, mint egy hónapja működnek. Az Önök megyéjében mik a tapasztalatok? Mennyire kedvelték, szokták meg az új lehetőséget? Főként mivel kapcsolatban keresik fel az ügyintézőket?
- A legnépszerűbb ügytípus jelenleg az ügyfélkapu létesítése. Gyakori a megfelelő hatósághoz való továbbítás, de sikeresen működik az elektronikus ügyintézésről való tájékoztatás is. Külön öröm volt számomra, hogy az egyetemi hallgatók nagy számban keresték már fel a Kormányablakot. A jövő héten pedig anonim teszttel kérdezzük meg, hogy mennyire elégedettek az állampolgárok a Kormányablakkal. A Kormányablakba látogató ügyfelek elmondták, hogy örömmel vették az új szolgáltatást, a fiatalos lendületű és barátságos környezetet. A gyors ügyintézés és a kellemes hangulat is pozitív benyomást gyakorol a hivatali ügyeiket intézőkre.


MCOnet-Kovács Tünde