Ismét Borkai Zsolt indul a győri polgármesteri székért

Borkai Zsolt jelenlegi polgármestert indítja ismét a Fidesz-KDNP az október 12-i önkormányzati választáson Győrben.

A Fidesz-KDNP két nap alatt a szükséges ajánlások háromszorosát gyűjtötte össze mind a tizenhat győri körzetben induló képviselőjelöltnek, mind pedig a polgármester-jelöltnek – jelentette be 2014. augusztus 27-én a Városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján Borkai Zsolt polgármester, a Fidesz győri elnöke.

A jelenlegi polgármester a jövőben is Győr fejlődéséért szeretne dolgozni, nincsenek országos politikai ambíciói. Győr az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül: új munkahelyek jöttek létre, pezsgő kulturális és sportélete van.Ezt az utat folytatná Borkai Zsolt.\"Borkai


Borkai Zsolt (Győr, 1965. augusztus 31. –) olimpiai bajnok magyar tornász, tanár, politikus, sportvezető. 1988-ban lólengésben olimpiai bajnok. 2006-ban Győr polgármesterévé választották, 2010-től fideszes országgyűlési képviselő. 2010. november 20-án a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke lett.

Borkai Zsolt magáról:

1965. augusztus 31-én születtem Győrben. Tanulmányaimat a Móra Ferenc Általános Iskolában kezdtem. 1979-83. között a Bercsényi Miklós Gimnáziumba jártam és sikeres érettségi vizsgát tettem. Az általános iskolai tanulmányaim megkezdésével egyidőben a RÁBA ETO tornaszakosztály igazolt versenyzője lettem. A középiskola elvégzése után folytattam sportpályafutásomat. 1984-ben a Budapest Honvéd SE-be igazoltam. 1985-ben a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola hallgatója lettem. Ebben az évben a tornász Európa-bajnokságon aranyérmet nyertem. 1987-ben a világbajnoki cím megszerzése után a Magyar Néphadsereg hivatásos állományába kerültem és teljesítményemért a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát adományozták. Sportpályafutásom csúcsára az 1988-as szöuli olimpiai győzelemmel jutottam el, ezért megkaptam a MNK \\\"Csillagrendjét\\\". Ugyanez év júniusában sikeresen lediplomáztam a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola testnevelés szakán. 1990-93. között Németországban versenyzőként és edzőként dolgoztam az öhringeni sportegyesületnél, ebből következően a német nyelvet jól beszélem. 2003-ban német nyelvből középfokú “A” típusú nyelvvizsgát szereztem.

1993. szeptemberétől kezdtem meg tanulmányaimat a Janus Pannonius Tudományegyetem testnevelés szakán, mellyel egyidőben kerültem a Béri Balogh Ádám Honvéd Gimnázium oktató főtiszti beosztásába. 1996. februárjában kaptam kézhez a testnevelő tanári egyetemi diplomámat. Ezzel párhuzamosan 1998. januárjában akkori munkahelyem beiskolázott a Budapesti Műszaki Egyetem Közoktatási Vezetői szakára, ahol 1999 decemberében fejeztem be tanulmányaimat. 1999-ig testnevelő tanárként, 1999 augusztusától az intézmény igazgatójaként dolgoztam 2006 szeptember 30-ig. 2006. októberétől a választópolgárok bizalmából Győr Megyei Jogú Város polgármestere lettem.

-csa-