Keglovich László olimpiai bajnok labdarúgót köszöntötték

Keglovich László olimpiai bajnok labdarúgót köszöntötték 80. születésnapja alkalmából az ETO FC Győr vezetői, játékosai és a győri önkormányzat.

Papp Győző, a Kisalföld, Győr-Moson-Sopron megyei napilap sportrovatának vezetője az eseményen Keglovich László életpályáját elevenítette fel. Kiemelte, hogy 1958 és 1973 között az ETO-ban játszott, 312 NB I-es mérkőzésen szerepelt, 28 gólt szerzett. 1968-ban a mexikói olimpián aranyérmet nyert, de volt BEK-elődöntős és magyar bajnok is. Gellei Imre, a Magyar Labdarúgó Szövetség szakmai bizottságának tagja arról beszélt, hogy Keglovich László a nehéz időszakokban is kitartott az ETO mellett, hiszen tanárként, nevelőként is a csapat mellett állt. Kiemelte, hogy a 80. születésnapját ünneplő labdarúgó majdnem minden poszton bizonyította tehetségét, az ETO-ban balszélsőként, majd jobbhátvédként is játszott. Gellei Imre emlékeztetett, hogy 15 meccsen keresztül Keglovich vezette az ETO első csapatát. Végül azt kívánta az ETO-nak, hogy kerüljön vissza az őt megillető NB I-be.

 

Keglovich László olimpiai bajnok labdarúgót köszöntötték

 

Soós Imre, az ETO Futball Kft. ügyvezetője köszöntőjében úgy fogalmazott: "Laci bácsi a mai napig példaképként áll előttünk." Majd azt kívánta az ETO-nak, hogy olyan játékosai legyenek, mint annak idején Keglovich László volt. Szeles Szabolcs a város alpolgármestere az önkormányzat nevében köszöntötte a legendát, aki 2015 óta Győr díszpolgára. Az alpolgármester átadott egy emléklapot is, amelyen Dézsi Csaba András polgármester azt írja: Keglovich László pályafutása bizonyítja, hogy a futballban nem létezik lehetetlen. A méltatások után Keglovich László mint csodálatos időszakra emlékezett vissza az ETO-nál töltött időkre, majd úgy fogalmazott, "sok bánatot és sok örömöt" is szerzett neki a labdarúgás. Beszélt testnevelő tanári munkájáról is, amely alatt sok tehetséges diákkal foglalkozhatott, köztük Borkai Zsolttal és Csollány Szilveszterrel is. Hozzátette, 40 évig az ETO kötelékében volt, játékos, ifiedző, utánpótlás edző, tanár, majd az 1990-es években mint elnökhelyettes. Innen is vonult nyugdíjba - emlékeztetett.