Kevesebb az egyházi oktatásra

Kevesebb támogatást kapnak az egyházi iskolák, de az intézmények működése egyelőre még nincs veszélyben.
A kiegészítő támogatás összege diákonként 13.429 forinttal kevesebb, mint amennyit az önkormányzati iskolák kapnak.

A győri egyházmegye 4 ezer diákjára vetítve ez közel 220 millió forint kiesést jelent. Az egyházi vezető szerint a kiegészítő támogatás összegének meghatározásánál a kormány nem vette figyelembe az egyházak számításait, valamint az Állami Számvevőszék útmutatásait.

Az egyházmegyében összesen 11 intézményt taratanak fenn, ebből hat óvodát, hét általános iskolát, három gimnáziumot, két egyetemi kollégiumot. A működés anyagi hátterét a fenntartói támogatás, az intézmények takarékos gazdálkodásából adódó saját erő, a pályázati források és az egyházmegyei iskolai gyűjtés jelenti.

Szólj hozzá a Győr fórumon: Kevesebb az egyházi oktatásra