Kínai testvérváros látogatás: kétéves megállapodást írtak alá

Győr kínai testvérvárosa, Wuhani delegációja látogatott Győrbe, a két polgármester két évre szóló együttműködési megállapodást írt alá. A tárgyaláson szóba került a mezőgazdaság, az autóipar, valamint, hogy a győri fiatalok a nyáron látogatnak Wuhanba.

Wan Yong és Borkai Zsolt polgármesterek által aláírt nyilatkozat megerősíti a testvérvárosi együttműködést a 2017 és 2018-as évekre a kultúra, az oktatás területén, valamint kiterjesztették a gazdaság, a turizmus és a sport kapcsolatokra. A wuhani polgármester méltatta a város női kézilabdacsapatának sikereit, továbbá párhuzamot vont a két város kulturális törekvései, egyetemi város jellege és gazdasága között.

 

Wuhan és Győr megerősítette a testvérvárosi együttműködési megállapodásukat - forrás: gyor.hu

Wuhan és Győr megerősítette a testvérvárosi együttműködési megállapodásukat

 

Mindkét  város autóipari központ, ahol keresik az új utakat és az alternatív megoldásokat, illetve a mezőgazdaság is terén is keresik az együttműködési lehetőségeket. A testvérvárosi kapcsolat keretében az idei nyár folyamán három győri fiatal vehet tölthet két hetet a kínai vásorban, ahol megismerhetnek egy teljesen más kultúrát.

 

/T.D.