Kinevezték a Győr-Moson-Sopron megyei kormányhivatal vezetőjét

A miniszterelnök Széles Sándort nevezte ki a januártól felálló Győr-Moson-Sopron megyei kormányhivatal élére.

 

A megyei kormányhivatalok a megyei közigazgatási hivatalok átalakulásával jönnek létre. Ebbe szakigazgatási szervként beépül tizenöt, eddig önállóan működő területi megyei, illetve regionális államigazgatási szerv. A kormányhivatalban elsősorban a szervek funkcionális feladatellátása egységesül majd, a szakmai autonómiája és az ágazati irányítás megmarad ezt követően is.

A miniszterelnök Széles Sándort nevezte ki a januártól felálló Győr-Moson-Sopron megyei kormányhivatal élére.

Széles Sándor 1998 óta a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés tagja, 2002 óta a Fidesz frakcióvezetője, a Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Választmányának alelnöke. Az Önkormányzati Tagozat országos elnökség tagja, alelnöke. A Szigetköz- Felső-Duna-mente Térségi Fejlesztési Tanács alelnökeként, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács tagjaként sokat tett a térség területfejlesztési programjainak megvalósításáért. 2002-től a megyei közgyűlés Területfejlesztési és Idegenforgalmi Bizottságának elnöke, 2006-2010. között a Területfejlesztési, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottság vezetője. 2010. október 8-án a megyei közgyűlés alelnökévé választották.

A törvény szerint a kormánymegbízott további munkavégzésre irányuló jogviszonyt nem létesíthet, nem lehet helyi önkormányzati képviselő, fővárosi, megyei közgyűlés tagja, polgármester, megyei közgyűlés elnöke, főpolgármester, alpolgármester, megyei közgyűlés alelnöke, főpolgármester-helyettes, kisebbségi önkormányzat elnöke és kisebbségi önkormányzati képviselő. (Az országgyűlési képviselői poszttal nem összeférhetetlen a kormányhivatal-vezetői poszt.)

(kj)

Szólj hozzá a Győr fórumon: Kinevezték a Győr-Moson-Sopron megyei kormányhivatal vezetőjét