Látványos showműsorával zárják a nyári fesztiválsorozatot Győrben

A magyar és külföldi előadókat is összefogó Total Dance Festival látványos showműsorával zárják a nyári fesztiválsorozatot Győrben - közölte Borkai Zsolt polgármester az augusztus 24-i esemény és a város hagyományos borfesztiválja sajtótájékoztatóján.

Borkai Zsolt emlékeztetett arra, hogy Győrben egész nyáron színes programokkal várták a turistákat és a helyieket, akik szép számmal vettek részt egyebek mellett a Szent László-napok vagy épp a Győrkőcfesztivál rendezvényein. Hozzátette, hogy a 12. Győri Bornapok keretein belül megrendezendő nyárzáró koncerten a kilencvenes évek olyan ismert popzenekarai lépnek fel, mint az Aqua, a Safri Duo vagy a magyar Happy Gang és a Hip Hop Boys. Kiemelte, a műsor és az azt követő tűzijáték után ingyenes buszjáratokkal biztosítja az önkormányzat a helyiek hazajutását. A polgármester elmondta azt is, hogy a koncertet rossz idő esetén egy nappal később tartják meg. 

 

Látványos showműsorával zárják a nyári fesztiválsorozatot Győrben

 

Horváth Endre, a Total Dance Festival szervezője szerint a program kiemelkedő előadója a dán Aqua együttes lesz, a formáció még soha nem lépett fel Magyarországon. A sajtótájékoztatón szó esett a 12. Győri Bor-, Borlovag- és Gasztronómiai Fesztiválról is, amelynek részleteiről Tóthné Kardos Krisztina, a szervező Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója elmondta: augusztus 22-én a borlovagrendek felvonulásával kezdődik a fesztivál, amelynek idén is két helyszíne lesz, a Dunakapu tér és a Széchenyi tér. Hozzátette: a két helyszín színpadain párhuzamosan lépnek majd fel soul, funky, dzsessz, latin és modern zenét játszó akusztikus zenekarok. Téglás Szabolcs, a Győri Művészeti és Fesztiválközpont szervező munkatársa megjegyezte: 17 borvidékről mintegy 60 pincészet vesz részt kiállítóként a rendezvényen, amelyen hagyományosan kiválasztják majd, hogy melyik tétel viselheti a következő egy évben a Győrváros bora címet.