Még idén megújul a Bécsi kapu tér

A győri Bécsi kapu tér felújítás már idén befejeződhet - adott tájékoztatást Fekete Dávid alpolgármester az 1,8 milliárd forintból megvalósuló fejlesztésről.

 

Fele-fele arányban az önkormányzat és a kormány által finanszírozott felújítás még 2016-ban kezdődött, a közműveket és az elektromos hálózatot már kicserélték. Megújult a Zechmeister úti járda, új burkolat került a térre a Káptalandombi rész felől, a legmeredekebb részén tömött mészkő tömbökből lépcsőt alakítottak ki és megújították az ágyúkhoz levezető lépcsősorokat is. A felújítás keretében, áprilisban, elszállították a téren álló Vadmentő Nimród szobrot restaurálásra a Magyar Képzőművészeti Egyetemre. 

 

Decemberre befejeződik a győri Bécsi kapu tér felújítása

A tér szobrait restaurálás után állítják vissza

 

Szintén a felújítás részeként elszállították Mátrai Lajos György szobrász Kisfaludy Károlyt ábrázoló bronzszobrát, amelyet Szórádi Zsigmond restaurál majd Budapesten. Több ütemben a 27 tonna súlyú talapzatot is a fővárosba szállítják. A három-négy tonna súlyú Kisfaludy-szobrot még nem restaurálták. A szobrok a tervek szerint ősszel kerülnek vissza helyükre. A következő időszakban a burkolatot cserélik ki, nagyobb része gránit lesz, kisebb része bazalt, új beléptető rendszert telepítenek a belváros kapujába az autók számára és megújul a díszvilágítás is.

 

MTI/T.D.