Megújulnak az utcanévtáblák Győrben

Mintegy kétszáz új utcanévtáblát helyeznek ki a nyár folyamán a sétálóövezetbe és a város több részébe, amellyel párhuzamosan 115 új típusú szemetest is telepítenek.

Dr. Somogyi Tivadar elmondta, hogy az új táblák a városba látogatók eligazodását és a szebb városképet szolgálják. A projekt első körében a városközpontban, majd Győr más területein is kihelyezik az új típusú táblákat, amik a korábbiaknál nagyobbak, illetve a kerület-feltüntetés helyett a városrész nevét írták rájuk.

 

Mintegy kétszáz új utcanévtáblát helyeznek ki Győrben - forrás: gyor.hu

Mintegy kétszáz új utcanévtáblát helyeznek ki Győrben

 

„A jó minőségű, kőből, vagy márványból készült táblákat természetesen nem cseréljük le, hiszen azok jól illeszkednek a történelmi környezetbe.” – folytatta Radnóti Ákos, városüzemeltetésért felelős alpolgármester. Az új szemetesek is hozzájárulnak majd a város szépítéséhez, mivel az előző tárolók körül nehezebben lehetett tisztán tartani a burkolatot. 

 

/T.D.