Őszre elkészül a győri társasházak energetikai korszerűsítése

Őszre befejeződik az eddigi, legnagyobb léptékű, győri társasház korszerűsítési program, melynek keretében közel 5 milliárd forintból csaknem háromezer lakás újul meg.

Az Otthon melege program 2015-ben indult, amelyet társasházak energetikai korszerűsítésére hirdetett meg kormány. A 60 lakás alatti társasházak felújítására szánt támogatás keretösszege 11 milliárd forint volt, ebből 2,3 milliárd Győrbe került - emelte ki Kara Ákosk, országgyűlési képviselő. A program szerint a korszerűsítési költségek felét a kormány adja, míg a másik felét a lakók. 

 

Őszre befejeződik a győri társasház korszerűsítési program, saknem háromezer lakás újul meg

Őszre befejeződik a győri társasház korszerűsítési program, saknem háromezer lakás újul meg

 

Borkai Zsolt polgármester elmondta, hogy az országban egyedülálló módon a győri önkormányzat átvállalta a lakókra jutó összeg közel felét, ez 1,1 milliárdot tesz ki a mintegy 5 milliárd forintba kerülő felújítási összegből. A felújítás komplex, érinti a a hőszigetelést, a nyílászárók cseréjét, illetve a fűtéskorszerűsítést.  Ezek együttes megvalósulása hozzájárul a lakások energia-megtakarításához, valamint piaci értékük emelkedéséhez. 

 

/T.D.