Sikeres évadot zárt a Győri Balett

A társulat által előadott műveket több mint 33 ezren látták itthon és külföldön. A 37. évadban hét országban léptek fel, Ausztriában, Csehországban, Lengyelországban, Németországban, Olaszországban, Romániában és Szlovákiában - mondta Kiss János, a társulat vezetője.

A 12. Magyar Táncfesztiválon hatvan produkciót láthatott a közönség, 130 külföldi és 529 magyar fellépővel. A fesztivál belépős programjait 4700 néző, míg a szabadtéri, ingyenes előadásokat a becslések szerint további ötezer néző láthatta. A következő évadot a Vámos György koreográfiájával újragondolt Rómeó és Júlia című kétfelvonásos balettelőadással indítják, amely az 1920-as években játszódik.

 

\"\"

Jelenet a Carmina Burana című előadásból, ami a következő évadban is látható lesz


Kiss János beszélt arról is, hogy az idei évadban minősítették a táncosokat és a társulatot is, továbbá folynak a tárgyalások a győri Széchenyi István Egyetem vezetésével is, mert várhatóan jövőre, vagy 2018-tól táncművészetet is fognak oktatni a felsőoktatási intézményben. Az idei évad utolsó előadása Tokajban lesz július 16-án, a Bolero és a Carmina Burana című darabokat adják majd elő. Idén a Győri Balett örökös tagja kitüntető címet Kara Zsuzsanna kapta.


 

/T.D.