Szépül a győri belváros, és bővül a kerékpáros hálózat

Fekete Dávid alpolgármester jelentette be: Az önkormányzat a Belváros fejlesztése során nem csak a sétálóövezetre fókuszál.

Kifejtette, a mintegy 30 millió forintos beruházás során új pihenő övezet épül 16 köztéri paddal és hulladékgyűjtőkkel, ahol mintegy 600 négyzetméteres,  játékra, sportolásra alkalmas terület is létrejön. Emellett egy kerítéssel elzárt, kutya WC-vel ellátott kutyafuttatót is kialakítanak itt. A teljes beruházás nyár végére készül el.

 

\"Borkai

 

Szépül a győri belváros, és bővül a kerékpáros hálózat




Borkai Zsolt polgármester és Kara Ákos a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára pedig azt jelentették be, hogy 200 millió forintos támogatást nyert a város, amelyből a Győr-Gönyű kerékpárút újabb szakasza épülhet meg a következő hónapokban. Borkai Zsolt hangsúlyozta, a város folyamatosan keresi a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésének lehetőségeit, a saját források mellett a pályázatokat is kihasználja, ennek köszönhetően mintegy hat kilométerrel bővülhetett a város belterületi bicikliút-hálózata, megvalósulhatott a Győr-Abda kerékpárút, a közösségi kerékpárkölcsönző rendszer kiépítése pedig jelenleg is zajlik.

-csa-

Forrás: gyor.hu