Tényői pár a győri barokk esküvőn

Augusztus 11. és 13. között tényői párt adnak össze a győri barokkesküvőn, a menyasszony és a vőlegény több ezer ember előtt, a 17. és 18. századot megelevenítő környezetben és ruhában fogad egymásnak örök hűséget augusztus 12-én a Dunakapu téren, egy főúri esküvői ceremónia keretében. A párt tavasszal választották ki. 

Hangya Csaba és Nagy Anikó, a pár, elmondták, hogy a tavalyi barokk esküvőn találták ki, hogy idén ők is jelentkeznek. A jegyesek tíz éve ismerik egymást, két éve alkotnak egy párt és van egy két hónapos kislányuk. A program a Langaléta Garabonciások Széchenyi téri előadásával kezdődik, majd a Zichy-palota udvarán a vőlegény ad szerenádot a menyasszonynak a CantuS CorvinuS Énekegyüttes közreműködésével.

 

Augusztus 12-én a győri barokkesküvőn a menyasszony és a vőlegény több ezer ember előtt fogad örök hűséget

A barokk felvonuláson mintegy kétszáz  barokk kori jelmezes kíséri a menyasszonyt a Városház térről a Dunakapu térig

 

Szombaton barokk játszótér várja egész nap a legkisebbeket a Széchenyi téren, lesz ingyenes városnéző séta a barokk belvárosban, toronyzene, vásári mulatság és Rémségek pincéje címmel az egykori börtönt is meg lehet tekinteni. A hagyomány barokk felvonuláson mintegy kétszáz  barokk kori jelmezes kíséri a menyasszonyt a Városház térről a Dunakapu térig. Az esküvő este nyolc órakor kezdődik, később barokk mulatság lesz. Vasárnap barokk játszótér, flashmobok, tánc- és bábelőadások és ügyességi torna lesz, majd Vásáry André koncertje zárja a programot.


/T.D.