Több mint háromezer hallgatót vettek fel a Széchenyi István Egyetemre

Közel annyi hallgató nyert felvételt, mint tavaly. A legtöbben a gépész- és a járműmérnök szakra jelentkeztek.

A képzésekre 8230 diák jelentkezett, közülük 4454-en az első helyen jelölték meg az egyetemet. A legnépszerűbbnek a gépész- és a járműmérnök szak bizonyult, ezek a maximális 180 fős évfolyamokkal indulhatnak szeptemberben. Az átlagpontszám a két szakon 338 volt, de a minimális 280 ponttal is be lehetett kerülni a képzésekre. A harmadik legnépszerűbb szak a mérnök informatikus, itt 333 lett az átlagpontszám, de ide is be lehetett kerülni már akár 280 ponttal is.

 

\"Széchenyi

 

A legmagasabb átlagpontszám a gazdálkodás és menedzsment szakon volt, 355 ponttal. A felvett hallgatók kétharmada nappali, egyharmada levelező képzésre jelentkezett. Ugyanilyen arányban oszlik meg az alap- és a mesterképzésre jelentkezők száma is. A főigazgatóság vezetője elmondta, hogy azok, akiket nem vettek fel, szinte valamennyi képzésre jelentkezhetnek még a pótfelvételi eljárás keretében.

 

 

/T.D.