Turisztikai fejlesztéseket valósít meg a Győri Egyházmegye

Négy településen öt turisztikai fejlesztést valósít meg a Győri Egyházmegye 1,1 milliárd forintból a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban, ezen belül az Egyházi, kulturális örökség turisztikai fejlesztése pályázat révén, amelynek 7,3 milliárd forintos a keretösszege.

Rákossy Balázs, európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár a projektnyitón elmondta, a 2020. június 30-ig megvalósuló fejlesztések révén a keresztény és magyar értékek kerülnek bemutatásra, amelyekkel "hitünk megerősödik, tudásunk bővül és közösség épül". A projekt részeként fejlesztik a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtárat, a győri Káptalandomb közösségi teret, a császári plébánia és imaházat, a horvátzsidányi plébániát és az intézményként működő Soproni Katolikus Konvent épületét.

 

Turisztikai fejlesztéseket valósít meg a Győri Egyházmegye

A Soproni Katolikus Konvent épületét is felújítják

 

Rákossy Balázs hozzátette, hogy a vallási turizmus hazánkban is tömegeket mozgat meg, ami nem pusztán a kegyhelyek felkeresését jelenti, hanem mély vallási élménnyel is gazdagodnak az útnak indulók - ehhez szükséges a megfelelő infrastrukturális háttér. Veres András megyéspüspök elmondta, a fejlesztéssel bővítik az egyházmegye turisztikai kínálatát annak érdekben, hogy növekedjen az egyházmegyébe látogató turisták száma és az itt eltöltött idő.

MTI/T.D.