Változatos programok a Magyar kultúra napján

Kiállításokat, koncerteket, előadásokat, emlékesteket és filmvetítéseket is tartanak a magyar kultúra napja alkalmából Győr-Moson-Sopron megyében.

Győrben ezúttal is egy héten át minden nap lesznek programok. A Magyar kultúra hetének nyitányaként hétfőn a József Attila Művelődési Házban Generációk találkozása címmel nyílik kiállítás. A Győri Ipartestület művészeti-kézműves szakosztályának tárlata február 21-ig tekinthető meg. A Rómer-házban aznap vetítik az Egy nap című magyar játékfilmet, amelyet Szilágyi Zsófia rendezett. Január 22. és 27. között Winter Pop-Up elnevezéssel fiatal iparművészek és designerek mutatkoznak be a Nefelejcs közben, a Pinnyédi Művelődési házban pedig Czinka Pannától Kis Grófóig címmel a magyar cigányzene történetéről tart előadás Tóth Péter szociológus. 

 

Kedden, a magyar kultúra napján a városi ünnepséget 17 órától tartják a Richter teremben, ahol idén is átadják a Győr Művészetéért és a GyőrKözművelődéséért díjakat. Az ünnepi műsorban fellép a Győri Filharmonikus Zenekar. Január 22. és 24. között három alkalommal játsszák a Győri Nemzeti Színházban a Két úr szolgája című komédiát. Január 23-án kortárs magyar költők megzenésített versit adják elő a Kisfaludy Károly Könyvtárban, másnap pedig a Generációk Házában Szülőhelyem, szülőföldem címmel nyílik kiállítás. Elsősorban selymek címmel látható Csurák Erzsébet festőművész önálló tárlata január 24-től a Magyar Ispitában.

 

Változatos programok a Magyar kultúra napján Győrben

Győrben ezúttal is egy héten át minden nap lesznek programok

 

Január 25-én a Generációk Házában játszóházat tartanak, a Napóleon-házban a Rómer Múzeum által életre hívott Alkotó Rajztanárok Társaságának téli tárlata nyílik meg, a József Attila Művelődési Házban Rábaközi táncház várja az érdeklődőket, a Bezerédj-kastélyban Tálos Péter fotóművész képeiből nyílik kiállítás, a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban Rékasi Károly ad önálló estet Wass Albert emlékére, a Vaskakas Bábszínházban pedig Makrancos Kata Junior címmel kamaszoknak és felnőtteknek adnak elő egy komédiát. Január 26-án az Újvárosi esték keretében Dalok a Kispipából címmel Seress Rezső-emlékestet tartanak az Újvárosi Művelődési Házban, a Rómer-házban pedig a Cloud9+ ad koncertet. Január 27-én a Magyar kultúra hetének zárásaként a Vaskakas Bábszínházban adják elő a Jancsi és Juliskát, az Esterházy-palotában pedig Nádler István Soha nem szűnő című grafikai kiállításnak záró rendezvényét tartják.