Velekei László lesz július 1-től a Győri Balett új igazgatója

Velekei László jelenlegi művészeti vezető lesz július 1-től a Győri Balett új igazgatója, miután a társulatot 29 éve vezető Kiss János megbízatása lejár és nem pályázott újra a pozícióra.

Velekei László elmondta, hogy pályázatának mottója a tradíció és innováció volt, mert a társulatnak az elmúlt negyven évben szerzett értékeit szeretné felhasználni abban a megújulásban, amelyet a kor megkíván. A jövőben szeretnék a fiatalokat hangsúlyosabban megszólítani, a marketingstartégiával pedig aktívabb közönséget szeretnének kialakítani - tette hozzá. Kiss János emlékeztetett arra, hogy már öt évvel ezelőtt elhatározta, nem adja be pályázatát 2020-ban, mert Velekei Lászlót szeretné igazgatónak. Az elmúlt öt évben erre készültek mind a ketten - fogalmazott. 

 

Velekei László lesz július 1-től a Győri Balett új igazgatója

 

A következő egy évben marad a társulatnál, segíti az új igazgató munkáját és szervezi a Magyar Táncfesztivált. "Mi egy család vagyunk, csak már nem én leszek a családfő" - mondta, hozzátéve, hogy eddig is az élete volt a Győri Balett és ez nem fog megváltozni. A városnak szüksége van a folytonosságra és ezt Velekei László tudja biztosítani, támogatja őt Kiss János mellett az egész társulat is - hangsúlyozta Dézsi Csaba András polgármester. Fantasztikusnak nevezte, hogy Kiss János nem csak kinevelte az új igazgatót, hanem segíti a munkáját a jövőben is.

 

MTI/T.D.