A javításig bezár a parkolóház

A hétvégén bezár a győri parkolóház, mert – szavatossági garancián belül – most javítják ki a burkolati és szigetelési hibákat.
"Bár a javítás nem a Komszol kasszáját terheli, a szakértői vizsgálatokat a cégnek kellett állnia: ez alatt a két év alatt 800 ezer forintot fizetett a szakértői munkákért, amelyek nélkül azonban nem tudta volna érdekeit érvényesíteni. A lényeg, hogy idén májusra sikerült megállapodni az Integrál-H zrt.-vel, kiválasztották a technológiát is, amellyel újraburkolják a hibás felületeket. Mivel hajszálrepedések mindjárt a bejárat mellett is találhatók, ezért a munkát ott kezdik – szombaton. Emiatt a parkolóházat a szombat délután négy órától hétfő reggel 6-ig lezárják, az ügyfeleket, akik garázsként használják az épületet, a Komszol a kiesett időre kárpótolja. Aki „csak" parkolni szeretne, az is úgy készüljön, hogy szombat délután és vasárnap nem teheti meg. Vagy az utcán kell tehát helyet találnia, vagy érdemes még busszal, illetve gyalog érkezni a belvárosba."


A kivitelező időre kész lesz

Imre István, az Integrál-H elnök-vezérigazgatója elmondta, a Komszollal korrekt megállapodást kötöttek, a garanciális munkákat időre és a saját költségükre elvégzik. Hogy mindez menyibe fog kerülni, akkor derül ki, ha pontosan látják, mekkora területet kell újraburkolni.
A parkolóház ügyét körülbelül két hete Németh Zoltán, a győri közgyűlés fideszes frakcióvezetője vetette fel, amikor az egyetemi csarnok kapcsán arról tartott sajtótájékoztatót, hogy a város számos új építményt átvett, s csak utólag bizonyosodott be, mennyi hiba kísérte az építkezéseket."

(Forrás: www.kisalfold.hu)

Szóljon hozzá!