Épülhet a győri Royal parkváros

"Új építési engedélyt kapott a Royal parkváros felépítésére a NOA Investment Kft."
"Takács András a beruházásról elmondta: a Royal parkvárosban mintegy 800 lakást terveznek felépíteni, várhatóan nyolc-tíz év alatt. A második, 155 lakást tartalmazó ütem része lesz egy 15 ezer négyzetméteres bevásárlóközpont is. Az első ütem otthonainak egyötödét már lefoglalták. A lakóparkban élők kényelmét egy uszoda és fitneszterem is szolgálni fogja. A fejlesztés során a cég körforgalmat épít a József Attila utcára. Az értékesítési és marketingigazgató kijelentette, hamarosan elkezdik az építést. Az első lakók várhatóan 2007 őszén költözhetnek be a parkvárosba.

A beruházás ellen a rendezésiterv-módosítás időszakában több szabadhegyi tiltakozott, köztük Simon Róbert Balázs is. P elmondta: továbbra is elhibázottnak tartják a közgyűlés döntését, amely lehetővé tette a szerintük túl sűrű beépítést. „A több mint hétszáz lakás és a nagy üzletház nem illeszkedik a kialakult szabadhegyi környezetbe. Megépülésük esetén rendkívüli környezetterhelés következik be. A lakosság érdekében nagyon remélem, hogy amennyiben az építkezés során a beruházó bármilyen környezetszennyezésre utaló jelet tapasztal, azonnal tudatja azt az illetékes hatósággal" – magyarázta. Takács András ezzel nem ért egyet. P elmondta: az épületek csak három- és négyemeletesek, az utcák 12 méter szélesek lesznek, s a terület 52 százaléka zöldfelületnek számít majd."

(Forrás: www.kisalfold.hu)

Szóljon hozzá Ön is a hírhez a fórumon!