Erős az ipar, gyengült a turizmus

"Több turista kevesebb időt töltött megyénkben az első negyedévben, ugyanakkor a demográfiai helyzetünk is javult.
Az év első három hónapjában 1033-an születtek és 1283-an haltak meg a megyében. Az élve születések száma 3,5, a haláleseteké ennél is jóval nagyobb mértékben, 12,4 százalékkal esett vissza az egy esztendővel korábbihoz képest. A természetes fogyást ugyanakkor ellensúlyozták a megyébe költözők, így Győr-Moson-Sopron lélekszáma nőtt – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Győri Igazgatóságának legfrissebb, az első negyedévre vonatkozó tájékoztatójából.

Ebben az időszakban 185 ezer ember számított foglalkoztatottnak a megyében, valamivel több, mint 2005-ben. A munkanélküliek száma egy év alatt mintegy 400-zal, 8300-ra csökkent. A munkanélküliségi ráta így 4,3 százalékosra alakult."

(Forrás: www.kisalfold.hu)

Szóljon hozzá!!!