Megszületett a döntés a győri olimpiáról


Most már végleges: Győr nyerte el a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál rendezési jogát!


A magyar delegációt Borkai Zsolt polgármester, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke vezette Rómában, aki személyes prezentációt tartott az EOC tagjai előtt. Előadásában úgy fogalmazott, „mindamellett, hogy kiemelt figyelmet szentelünk az olimpiai eszme erősítésének, küldetésünknek tekintjük, hogy a jövő példaképei betekintést nyerjenek az értékes magyar kultúrába, megismerjék sporttársaik nemzeti hagyományait és Győr városának sokszínűségét. Ezért mindent megteszünk, hogy a fiatal tehetségek a legjobb körülmények között versenyezhessenek a tisztességes játék, a szolidaritás és a barátság szellemében, és feledhetetlen élményekkel távozhassanak Magyarországról.”


Borkai Zsolt polgármester

A magyar delegációt Borkai Zsolt polgármester, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke vezette Rómában




A beszámoló mellett a közel 150 oldalas pályázati anyagot a küldöttség látványos bemutatkozó filmmel erősítette meg, sőt a magyar gasztronómiából is ízelítőt adott az európai döntnököknek. A város és a MOB fáradozása eredményesnek bizonyult, Győr elnyerte a rendezés jogát! Borkai Zsolt és Somogyi Tivadar alpolgármester, valamint Patrick Hickey, az EOC elnöke alá is írta a fogadó város szerződését.


Forrás: gyor.hu

-kt-