Több helyen, drágábban

"Egy hónap telt el a győri kerékbilincsrendelet szigorítása óta, azóta magasabb díjakért kerül le a szerkezet az autókról.
Tavaly július óta, amióta a helyi kerékbilincs-rendelet életbe lépett, kétszer is módosították, utoljára egy hónapja, amikor komoly szigorításokat vezettek be. Az egyik legfontosabb változás, hogy már nemcsak ott bilincselhetnek a közterület-felügyelők, ahol erre külön tábla figyelmeztet – 6–7 ilyen van a belvárosban –, hanem bárhol.
Így aztán míg eddig csak azokban az utcákban büntettek a szerkezet felszerelésével, ahol mindkét irányból behajtani tilos volt, most olyan járdaszakaszokon is felkerülhet a bilincs a szabálytalankodókra, ahol a parkoló autó nem akadályozza a gyalogosforgalmat, például az Árpád út Rába Hotel előtti szakaszán.


Az elmúlt egy hónapban 8–10 autóst büntettek meg a táblával nem jelzett szakaszokon, idén eddig 728 autóra került bilincs.
Nőttek a tarifák is: a "megbilincselt" autó tulajdonosának 15 ezer forint + áfát (azaz 18 ezer forintot) kell fizetnie, ha „időben", azaz még a felszerelés közben visszaér a kocsihoz, ennek a felét. A mendemondákkal ellentétben ott nem bilincselnek, ahol a parkoló autó „megállni tilos" vagy „várakozni tilos" táblával jelzett területen áll, esetleg mozgássérülteknek fenntartott parkolóhelyet foglal el jogosulatlanul, ami érthető, hiszen így csak konzerválnák az áldatlan állapotot, s esetleg napokra ott tartanák a szabálytalanul parkoló kocsit."

(Forrás: www.kisalfold.hu)

Szóljon hozzá!