Átadták a megújult óvodaudvart Osliban

A Magyar falu programmal a kormány célja az, hogy vonzóvá tegyék a falvakat - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Osliban, ahol több, a programból megvalósult fejlesztést is átadtak.

Gyopáros Alpár kiemelte: a Magyar falu programmal olyan életminőséget kínálnak a fiataloknak, ami helyben maradásra ösztönzi őket. Hangsúlyozta: a kormány folytatja a Magyar falu programot, továbbra is a korábbihoz hasonló intenzitással biztosít forrásokat a településeknek a helyi igényekhez illeszkedve. A kormánybiztos Fodor József helyi polgármester munkáját méltatva úgy fogalmazott: Osliban harminc év településvezetői munka eredményei látszanak. Emlékeztetett: Fodor József már a tervezési szakasztól részt vett a Magyar falu programban, és tavaly óta 65 millió forint támogatást szerzett a Győr-Moson-Sopron megyei községnek. Ez megegyezik Osli éves működési költségvetésével - jegyezte meg.
 
osli-ovodaudvar2
 
Fodor József polgármester elmondta: a Magyar falu program pályázatainak segítségével újították meg Osliban az óvodaépületet és udvarát, új játszóeszközöket szereztek be, kialakítottak az intézmény mellett egy parkolót, az óvoda körül pedig járdát építettek. Megújították a helyi Nagymező utca burkolatát, a nemrég felújított orvosi rendelő elé 11 férőhelyes térköves parkolót építettek, a temetőnek pedig három oldalról is megújították a kerítését - sorolta. A Magyar falu programból emellett orvosi eszközökre kétszer is sikeresen pályáztak, amivel a helyi gyermek- és felnőtt-háziorvosnak is jobb körülményeket tudnak biztosítani. Hozzátette: a program fejlesztései mellett csapadékvíz-elvezetésre is több mint százmillió forintot nyert a település. Fodor József örömét fejezte ki, hogy Osliban nincs üres ház, sok fiatal költözött be a településre, és a korábban 10-12 gyermekkel működő óvoda most 30 gyermekkel, telt házzal működik.
 
MTI/T.D.