Befejeződött a Széchenyi-kastély megújulásának egyik szakasza

A nagycenki rekonstrukciós munkálatok során az Öregkastély, a Széchenyi-szárny, a Virágház, a Pandúrházak, valamint a kastélypark újult meg.

A fejlesztés közel 3 milliárd forintból, uniós támogatással, illetve hazai forrásból idén őszig valósul meg. A kastély turisztikai célú fejlesztésének kiemelt célja, hogy gróf Széchenyi István örökségeként méltó nemzeti emlékhely jöhessen létre.
 
A kastélyparkban a barokk parter sétányait állították helyre, szökőkutat és tematikus játszóteret alakítottak ki, a kertbe ülőbútorokat, hulladékgyűjtőket, világítótesteket helyeztek el, öntözőrendszert telepítettek, valamint megújították az északi, falazott kerítést is. Az Öregkastélyban és a Széchenyi-szárnyban interaktív eszközökkel gazdagított kiállítást is terveznek nyitni a közeljövőben. 
 
Az Öreg-kastély épületében gépészeti, villamossági rendszereket újítottak meg és tűzvédelmi rendszert építettek ki. A Széchenyi-szárnyban elbontották az utólagosan beépített kiszolgáló helyiségeket. A földszinten egy gyerekfoglalkoztató kapott helyet, a déli traktusban irodákat, raktárakat, személyzeti helyiségeket, szerverközpontot és a biztonsági szolgálat helyiségét alakították ki.
 
A Győr-Moson-Sopron megyében található kastély hazánk egyik legnevezetesebb műemléke, melyet 2016-ban nemzeti emlékhellyé nyilvánítottak.
 
G.B.
 
 
(Forrás: magyarepitok.hu)