A győri Széchenyi téren álló Lloyd-palota két szintjével bővült a vele szemben működő Czuczor Gergely Bencés Gimnázium. Az épületet tavasszal, egy kormánydöntést követően, a magyar...
Újrafestik a győri felszíni fizető parkolókat, a Győr-Szol Zrt. már megkezdte a munkálatokat ott, ahol új burkolatokat hoztak létre, vagy a korábbi festés már lekopott az útról.
Átadták a 83-as út győri bevezető szakaszának kétszer kétsávossá és úgynevezett turbó körforgalmakkal kibővített szakaszát Győrben. A fejlesztés mintegy 1,4 milliárd forint európai...
Augusztus 10. és 12. között új helyszínen, a Radó-szigeten rendezik meg a barokk esküvőt, ezúttal azonban fiatal színjátszók alakítják az ifjú párt, a násznépet pedig a Győri Nemze...
Achim Heinfling, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke jelentette be, hogy a győri járműgyárban elindult az elektromos motorok sorozatgyártása.
A győri Hermenn Ottó utcai vásárcsarnokot, az ahhoz csatlakozó parkolót és zöldterületet kétmilliárd forintból újítják fel.
A győri Bécsi kapu tér felújítás már idén befejeződhet - adott tájékoztatást Fekete Dávid alpolgármester az 1,8 milliárd forintból megvalósuló fejlesztésről.
Borkai Zsolt polgármester a győri fürdő átépítéséről elmondta: a Modern Városok program keretében megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően "valódi térségi vonzerőt jelentő komplexum ...
Július 6. és 8. között kerül megrendezésre a 11. Győrkőcfesztivál, melyen több mint tíz helyszínen csaknem ezer program várja a gyermekeket.
A Modern városok program keretében több mint kétmilliárd forintból fejlesztik a győri Xantus János Állatkertet.
A tavalyi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) épült Olimpiai Sportközpont ad otthont Győrben júniusban a serdülő birkózó Európa-bajnokságnak és a kötöttfogású Magyar Nagyd...
Június 22. és 24. között több mint száz program, egyebek mellett kiállítások, koncertek, előadások és gyermekprogramok várják Győrben a látogatókat a Múzeumok éjszakáján.
Folytatódott a felújítási sorozat Győrben: a Horgas úti temető hadisírjai újulhattak meg, melynek ünnepélyes átadására a Hősök napja alkalmából került sor.
A győri székhelyű Graboplast Zrt. négy százalékkal, közel 19 milliárd forintra növelte árbevételét tavaly 2016-hoz képest.
A Mónus Illés és a Nádor utca kereszteződésénél különleges kutyafuttatót alakítottak ki ötmillió forintból. Az 530 négyzetméteres területen készségfejlesztő kutyajátékokat is elhel...