2014. november 5-én „Egyedül nem megy” címmel rendeznek konferenciát a Városháza Díszteremében.
A győri Kristály Étteremben gyűlnek össze a helyi cégek képviselői 2014.11.03-án hétfőn, hogy részt vegyenek a VOSZ vállalkozói akadémiáján.
Bemutatták a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra elkészülő Radnóti utcai sporttelep terveit.
A Győrszentiván közúti kapcsolatait bővítő beruházást Borai Zsolt adta át. Az építkezés tisztán önkormányzati forrásból valósult meg, amelynek értéke mintegy 255 millió forint.
Megnyitotta vidéki hálózatának első tagját Győr belvárosában a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Exim).
Győr polgármestere jelentette be, hogy beköltöztek az első lakók a rehabilitáció során elkészült épületekbe.
Győr Megyei Jogú Város integrált településfejlesztési stratégiáját (ITS) a szeptemberi városi közgyűlés fogadta el.
Az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője tett látogatást Győr városában.
Elkészült a Sugár úti óvoda bővítése Győrben. . A Nyugat-dunántúli Regionális Operatív program pályázatán a város 200 millió forintos támogatást nyert, de az önkormányzat a megvaló...
Borkai Zsolt polgármester 2014. szeptember 1-jén adta át a Győri Nádorvárosi Ének-Zenei Általános Iskola kiselsőseinek a város ajándékát.
Borkai Zsolt jelenlegi polgármestert indítja ismét a Fidesz-KDNP az október 12-i önkormányzati választáson Győrben.
A VII. Győri Bornapokat augusztus 21-24-én rendezik meg, amelyen fellép például a Cimbaliband, Emilio, Boggie, Kozma Orsi és a Guca Partyzans.
Felújítják a Szentlélek templom előtti teret - jelentette be Rózsavölgyi László, a terület önkormányzati képviselője.
Borkai Zsolt, Győr Megyei Jogú Város polgármestere jelentette be, hogy a világsztár, Tom Jones ad nyárzáró koncertet a városban.
Az ünnepélyes alapkőletételen részt vett Borkai Zsolt polgármester, a magyar államot Szijjártó Péter külügyi- és külgazdasági miniszterhelyettes, a győri Audi Hungaria Motor Kft.-t...