Dr. Somogyi Tivadar és Fekete Dávid alpolgármester alpolgármester jelentette be, hogy az önkormányzat kiemelten kezeli Győr Belvárosának felújítását.
Rendben halad a Kálóczy téri orvosi rendelő átépítése, amelynek során nem csak felújítják, de jelentős mértékben bővítik is az épületet, így a révfaluiak ellátása egy helyre kerülh...
A győri önkormányzat, az Audi és a Magyar Állam összefogásával valósult meg a péri repülőtér mintegy kétmilliárd forintos fejlesztése.
Borkai Zsolt polgármester és Thomas Faustmann az Audi Hungaria Kft ügyvezetésének elnöke is jelen volt az új multifunkcionális csarnok Bokrétaünnepségén.
Európában elsőként Győrben sikerült megvalósítani az informatikusoknak azt, hogy a 4D vagy 3D ultrahang fényképezte a magzatot, az emberi testrészt.
A 2014-ben Győr nyerte a legjobb vidéki business city címet, a Business Traveller magazin versenyén.
A megújuló Dunakapu tér egyik látványossága lesz az a szoborkompozíció, amelynek témájára az önkormányzat korábban ötletpályázatot írt ki.
Az önkormányzat által indított lakóutca program lehetővé tette az utcák teljes felújítását. Így újulhat meg a Nagy Imre úti szervizút is.
A Győr-Szol Zrt. mostani fejlesztéseihez a Környezet és Energia Operatív Programból a KEOP-5.4.0/12-2013-0017 projekt keretében 109.693.683 forint vissza nem térítendő támogatást k...
Radnóti Ákos, a városrész egyik önkormányzati képviselője jelentette be, hogy tovább fejlesztik a győri Kuopio parkot.
Radnóti Ákos, a terület önkormányzati képviselője jelentette be, hogy Új sétánnyal, pihenőparkkal fejlesztik az adyvárosi tó környékét.
30 millió forintos, önkormányzat beruházásás valósult meg Győrben, amelynek részeként létrejött egy csapadékvíz tározó és pihenőhely is.
Simon Róbert Balázs alpolgármester, győri országgyűlési képviselő jelentette be, hogy napokon belül elkezdődik a régóta várt hídfelújítás.
Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester és Fekete Dávid alpolgármester jelentették be az önkormányzati költségvetésből finanszírozott beruházást.
A megyei kormányhivatal munkaügyi központja bejelentette: a munkanélküliségi arány 3 százalék alá esett Győr környékén!