Új városrész épül jövőre

"A fejlesztő szerint 2005 őszén elkezdődik a Rába-gyár Budai úti telepének helyén az új városrész építése.
Éjszakába nyúlóan tárgyalta csütörtökön a győri közgyűlés a Rába-gyár volt Budai úti telepének új szabályozási tervét. A képviselőknek arra a kérdésre kellett választ adniuk, akarják-e, s ha igen, milyen feltételekkel, hogy több ezer lakás – gyakorlatilag egy új városrész – épüljön a Mosoni-Duna-parti, 45 hektáros egykori ipari területen.

Ezen a részen az az izraeli Engel-csoport kíván beruházni, amely korábban közös fejlesztőtársaságot hozott létre a Rába rt.-vel és opciós szerződést kötött a hatalmas ingatlanra.

A testület elé kerülő előterjesztés szerint a cég több ütemben, egy-másfél évtized alatt összesen 5680 lakás felépítését tervezi, ami a jelenlegi csaknem 53 ezres győri lakásszám 11 százaléka.
Az ülésen nagy vita bontakozott ki az elképzelésről. Horváth László, a jobboldali frakció vezetőhelyettese kifejtette: legfeljebb háromezer lakással értenek egyet, és a tervezettnél jóval több közösségi épület (bölcsőde, óvoda, iskola) megépítésére kell rászorítani a befektetőt. Mindezt az új lakótelepen majdan élők korösszetételének a jelenlegi győri korosztályi struktúrából becsült adataival támasztotta alá.

Németh Zoltán, a jobboldali frakció vezetője a tervezett zöldfelületet kevesellte, és arra tett javaslatot: először csak az első beépítési ütemet hagyja jóvá a közgyűlés. Graffelner Kálmán (Szabad Demokraták Szövetsége) feleslegesnek tartotta Horváth László számítását, mondván: annak idején Marcalvárosra is kiszámolták, hány oktatási intézményt kell építeni, amelyek aztán ma lassan kiürülnek.

Hasonlóan érvelt Schreiner László (Magyar Szocialista Párt) is. Szemes János (SZDSZ) óva intett attól, hogy teljesíthetetlen feltételekkel elriasszák a befektetőt, ami szerinte a volt Frigyes-laktanya esetében már bekövetkezett.

Mélygarázsok, zöldtetők

A testület végül 23 igen szavazattal, 9 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett gyakorlatilag az eredeti indítványt fogadta el. Az utcahálózat nagy része őrizné a Rába területének évtizedek alatt kialakult szerkezetét, de a tömbök közötti utak szélesebbek lesznek. A házak alá mélygarázsokat, a tetőkre füvet terveznek."

(Forrás: www.kisalfold.hu)