A beruházások évét ígérik Győrben
"Harmincmilliárd forintot meghaladó értékű fejlesztés kezdődik el idén Győrben.
beruházások éve – ezzel a szlogennel vezette be tegnapi sajtótájékoztatóját Balogh József győri polgármester, amelyen a város idei költségvetési lehetőségeiről számolt be. A politikus hosszú listát készített azokról a fejlesztésekről, amelyek idén kezdődnek részben vagy egészben az önkormányzat közreműködésével. Összértékük meghaladja a 30 milliárd forintot. A Tihanyi Árpád úti kétszer kétsávos aluljáró és a hozzá csatlakozó úthálózat 3,9 milliárd forintba kerül, amiből idén 2,2 milliárdot költenek el. További új utakat kétmilliárd forint értékben építenek, a konkrét nyomvonalakat az első félévben döntik el. Mindezt a város saját maga valósítja meg, banki hitelből.
Több beruházáshoz az állam is hozzájárul. A bácsai szennyvíztisztító teljes kiépítése idén 1,9 milliárd forintot emészt fel (a végösszeg várhatóan 5,3 milliárd lesz, aminek jelentős részét az Európai Unió állja). Címzett támogatásból két építkezés folyik 2005-ben a megyeszékhelyen. Az egykori zsinagóga rekonstrukciója várhatóan 400 milliót visz el a büdzséből, míg Győrszentivánon kulturális és sportcentrumot húznak fel hozzávetőlegesen egymilliárdból. Folytatódik a panelházak energiatakarékossági felújítása (a tervekben 800 lakás szerepel 750 millió forintos összköltséggel), azbesztmentesítésre pedig 243 millió forint jut."
(Forrás: www.kisalfold.hu)