A málna olcsóbb, a baromfi drágább

"Utánanéztünk annak, hogy a győri piacon mennyire alacsonyak az árak, és mennyibe kerülnek a portékák.
Három év távlatából minden júliusról elmondható, hogy volt piac a győri Dunakapu téren. Az is kijelenthető, hogy a kínálat nem hagyott sok kivetnivalót maga után, de azt már nem mondhatjuk el, hogy július közepén ugyanazok az árak fogadták a vásárlókat minden évben. Ebben semmi meglepő nincs, hiszen kevés olyan szolgáltatást vagy terméket lehetne most itt felsorolni, amely nem lett drágább az évek során.
Néhány zöldségnél, gyümölcsnél azonban azt látjuk, hogy az árak nemhogy nőttek volna, inkább lejjebb csúsztak.

A málna például 2003. július közepén 700-750 forint volt, most 300-400 forintért árulják a piacon. A burgonyáért sem lehet évek óta többet kérni 80 forintnál, s a dióbél is 200 forinttal most olcsóbb, mint két éve volt. "

(Forrás: www.kisalfold.hu)