Akadálymentesítés a megyei önkormányzat intézményeiben - Győr
A költségvetés diktálta „megfontolt gazdálkodás" ellenére mielőbb – a törvényi előírásoknak megfelelően 2010-ig – szeretné akadálymentesíteni a megyei önkormányzat saját fenntartású közművelődési és kulturális intézményeit. Kara Ákos, a közgyűlés alelnöke a Kisalföldnek úgy nyilatkozott, hogy a felmérések már elkészültek. Azt remélik, hogy a megvalósításhoz uniós forrásokért is tudnak folyamodni, vagyis a Regionális Operatív Programban (ROP) jövőre a közművelődési és a kulturális szférára is írnak ki pályázatot.
Kara Ákos elmondta: mértékét tekintve a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár és a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ teljes körű akadálymentesítése jelent nagyobb összeget. Az előbbihez a költségvetési tervezet szerint 35, az utóbbihoz 25 millió forint szükséges.
– Mindegyiknél esélyegyenlőségi tervezőt vontunk be az előkészítő, tervezőmunkába. A könyvtár, mivel műemlék jellegű épület, több gondot jelentett. Például a főbejáratot a tervek szerint három irányból, megfelelő térburkolattal kialakított rámpáról lehet majd kerekes székkel megközelíteni. Az ajtó nyomógombbal fog működni. A földszintről a régi helyett speciális – Braille-írással is feliratozott – lifttel juthat el az épület egyes szintjeire a mozgáskorlátozott vagy látássérült látogató – részletezte az alelnök, majd hangsúlyozta:
– Ez a teljes körű akadálymentesítés természetesen a látás- és a hallássérültek, valamint az értelmileg sérültek tájékozódását és közlekedését is segíti, illetve megkönnyíti, hogy a könyvtár különféle szolgáltatásaival élhessenek.
Így például hangos és tapintható térkép, figyelmeztető hang, piktogramokkal közölt információk segítik majd a tájékozódást.
Természetesen a törvényi előírásoknak megfelelően az átalakítás részeként a két szintenként, kerekes székkel is megközelíthető szociális helyiséget, valamint a könyvtár közelében parkolási lehetőséget alakítanak ki a mozgáskorlátozottaknak.
A Bartók Béla Megyei Művelődési Központnál Kara Ákos szerint „könnyebb" lesz a helyzet. Ott – ha pályázatuk sikerrel jár – az emeletre jutást kell megoldani, mégpedig egy belső panorámás, orsótéri lifttel.
(Gülch Csaba-kisalfold.hu)
Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Szólj hozzá a Győr fórumon: Akadálymentesítés a megyei önkormányzat intézményeiben - Győr
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu