Átalakították az egyetem szervezetét Győrben
"A Széchenyi István Egyetem Egyetemi Tanácsa 2005. december 12-én az intézmény szervezetének átalakításáról, az intézetek és a tanszékek átszervezéséről döntött.
A bolognai képzési rendszer kiteljesedése, az új felsőoktatási törvény, az egyetem további fejlődése tette szükségessé, hogy az 1993 óta lényegében változatlan struktúrát újragondolja az intézmény vezetése.
A most kialakuló egyetemi intézetek a közeljövőben karokká alakulnak át. Ezzel a jelenlegi négyszintű vezetés három szintűvé egyszerűsödik. A mostani döntés kedvezőbb feltételeket teremt a racionálisabb működéshez, a gyorsabb és hatékonyabb információ áramláshoz, ahhoz, hogy az egyetem rugalmasan és gyorsan alkalmazkodhasson az elkövetkező évek kihívásaihoz.
Az egyetem az új évben már a megváltozott szervezetben dolgozik tovább. Az Egyetemi Tanács döntött arról is, hogy az új intézetek a városhoz kötődő kiemelkedő személyiségek nevét viselik a jövőben - ezzel is tovább erősítve Győr és az egyetem kapcsolatát.
Az Állam- és Jogtudományi Intézet Deák Ferenc, az Építési és Közlekedési Intézet Baross Gábor nevét veszi fel. A Gazdaság- és Társadalomtudományi Intézet Kautz Gyula, az Egészségügyi és Szociális Intézet Petz Lajos, a Zeneművészeti Intézet névadója Varga Tibor, a nemrég elhunyt világhírű győri származású hegedűművész lesz. Az eddigi Informatikai és Villamosmérnöki Intézetből, a Közlekedési és Gépészmérnöki Intézetből és a Természettudományi Intézetből alakul meg a Jedlik Ányos Gépész-, Informatikai és Villamosmérnöki Intézet.
Az Egyetemi Tanács döntése szinte valamennyi szervezeti egységet érinti. Megszűnik jelenlegi formájában 15 tanszék és nyolc új alakul. Csökken a vezetők száma és egyúttal növekszik a tanszékek mérete, oktatási-tudományos potenciálja.
A szervezeti átalakulással kapcsolatos döntéshez az egyetem szervezeti és működési szabályzata szerint legalább kétharmados többség szükséges. Mivel az előterjesztés az egyetem és az oktatók számára jelentős változásokat tartalmazott, ezért a rektor az SZMSZ-ben előírt nyílt voksolás helyett titkos szavazást kért az Egyetemi Tanács 27 szavazati jogú tagjától. A szervezeti átalakulás előkészítése során számos fórum adott lehetőséget a vitára, az elképzeléseket módosító javaslatok megfogalmazására, így nem jelentett meglepetést, hogy a tanácstagok 23 igen, 2 nem és 2 tartózkodás mellett támogatták az előterjesztést. Az új intézetek, tanszékek 2006. január 1-jétől kezdik meg működésüket."
(Forrás: www.edupress.hu)