Átszabnák a járatokat

"Gyökeresen átszervezné a helyi tömegközleke- dést a győri önkormány- zat azért, hogy vonzóbbá tegye az utazást.
Az 1992-es adatokhoz képest idén ősszel 18 százalékkal kevesebben használták a győri helyi buszokat, miközben a tömegközlekedés részaránya a tizenkét évvel ezelőtti 58 százalékról 40 százalék alá csökkent – derült ki abból a felmérésből, amelyet októberben végzett el a Széchenyi István Egyetem az önkormányzat és a Kisalföld Volán Rt. megbízásából.

Az elkészült tanulmánytervet jövő héten tárgyalja először a város közgyűlése. Eredics Imre alpolgármester azzal számol, hogy az első, nem költséges változások 2005 második félévében kerülhetnek a menetrendbe."

"A terv természetesen a költségeken áll vagy bukik, amelyek rendkívül jelentősek. A buszok az „A" verzióban 7,2 százalékkal, az „A pluszban" 18,6 százalékkal, az „A mínuszban" 2,8 százalékkal több kilométert futnának egy évben, mint most. A különbség sok százmillió forint, amit valakinek ki kellene fizetni: vagy az utasoknak, vagy az önkormányzatnak.

Emiatt a tervezők kidolgoztak egy „B" tervet is, ami még a mostaninál is kevesebbe kerülne. Ez sokkal szerényebben tartalmazza az „A" variáció pozitívumait, miközben a 4-es vonal megszüntetése ebben is szerepel. A szakemberek úgy vélik, ellene szól, hogy a szolgáltatás érezhetően rosszabb lenne: a lakótelepek és Sziget között nem volna közvetlen kapcsolat, miközben a járatmegszüntetést nem ellentételezné semmiféle előny."

(Forrás: www.kisalfold.hu)