Az ifjúság nevelésének letéteményesei

"Pedagógusait ünnepelte pénteken Győr. A megyei jogú város önkormányzata a városháza dísztermében köszöntötte a Győrött dolgozó, mintegy négyezer pedagógus képviselőit."
"Tanítványaik számára a vizsga, a megméretés ideje a mostani, tanítóik, tanáraik, a pedagógusok és segítői számára a köszöntésük ideje jött el. A gyönyörű hivatás képviselőit a nemzet napszámosaiként is szokták említeni, előttük tisztelgett tegnap a megyei jogú város önkormányzata. A városháza dísztermében Balogh József polgármester köszöntötte a megjelenteket és egyúttal valamennyi Győrött dolgozó pedagógust és segítőjét.

A polgármesteri köszöntőt követően a Móra általános iskola tanulói adtak műsort, majd kitüntetéseket adtak át. Győr Oktatásügyéért-díjat kapott Görözdi Attila, a Szent-Györgyi-iskola igazgatóhelyettese, Liziczay Sándorné, a Szabadhegyi Közoktatási Központ igazgatóhelyettese, dr. Szilágyi György, a felnőttek középiskolájának igazgatója."

Forrás: www.kisalfold.hu