Az Intel digitális várost épít

"A világ egyik vezető számítástechnikai óriása, az Intel Corporation "kinézte" magának Győrt.
Győrött járt a napokban az Intel Corporation magyarországi üzletfejlesztési igazgatója, Gacsal József. A Szintézis-székházban vállalkozóknak tartott előadást a győriek számára egész közeli jövőképet felvázolva.

Forradalmat hoz?

Ami a számítástechnika fejlődését illeti, pár éven belül "fejre áll a világ", mondta az igazgató. Persze nem szó szerinti értelemben, hanem mert a digitális technika elképesztő változásokat hoz az életünkbe: otthon, munkahelyen, utcán, bárhol.
Az elsősorban processzorairól ismert Intelnél az előrejutáson annyi programozó dolgozik, mint a Microsoftnál. Partnerei között egyre több a szórakoztatóelektronikai és távközlési cég, nem véletlenül. A szélessávú, vezeték nélküli technológia elterjedése a közeli jövőben 5 milliárd(!) felhasználót kapcsol az internetre, legalábbis Sean Maloney, az Intel egyik alelnöke szerint.


A Wimaxként (Wireless Met ropolitan Area Network) is emlegetett technológia valóban forradalmat idézhet elő. A tömeggyártás idén már elkezdődött, Gacsal József szerint 2007-2008-ig elterjed a háztartásokban, a városi rendszereken..."

(Forrás: www.kisalfold.hu)